2011. szeptember 8., csütörtök

Hasznos kellékek a terepen 6. - waffle board (homokrács) (+videó)

A homokráccsal mostanában igen sokat foglalkoztam: először a homokvas alternatíváit kutattam, majd miután megtaláltam az ideális alanyt, összeszedtem azokat a technikai információkat, amiket a waffle boardről tudni érdemes. Ezután eljött a beszerzés ideje, amivel együtt az első személyes tapasztalatokra is sikerült szert tenni. A mostani írás a waffle board terepi használatát mutatja be, szöveggel, ábrával és videóval.

Néhány tanács:

Mivel minden homokrácsos szituáció más és más, ezért csak néhány általános érvényű "szabályt" lehet megfogalmazni, a többi úgyis a helyszínen dől el.

1. Kesztyű. A waffle board ugyan nem harap, nem szakad, de praktikus kesztyűt használni, mert ahogy az első tapasztalatok között beszámoltam róla, a kristályszórt felület horzsol, valamint előfordulhat, hogy szúrós növények, kövek között kell vele dolgozni.

2. Mindig igazítsuk pontosan a kerekek nyomvonalába a rácsokat! Ehhez célszerű a lehető legjobban megközelíteni a rács konkrét felhasználási helyét, árokátkelésnél például az árok széléig gurulni. Ilyenkor pontosan be tudjuk lőni a rácsok pontos helyét.

3. Mindig próbáljunk egyenesen megközelíteni a rácsot! Kanyarodáskor az első és a hátsó tengely kerekei más nyomvonalon közlekednek, így szinte biztos, hogy ha az első tengely kerekei pont a rácson haladnak át, akkor a hátsó kerekek le fognak róla lógni, ami az autó komoly sérüléséhez is vezethet. Ez valamennyire kiküszöbölhető, ha közben igazítunk a rácsok helyzetén (lásd 4. pont), de így is bonyolultabb művelet, mivel az ívet leíró keréknek széltében is több hely kell, vagyis keskenyebbnek fogjuk érezni a waffle-t (könnyebben fut le róla oldalt a kerék).

4. Ha nem szükséges lendületből áthajtani a rácson (pl. partfal mászásakor sokszor muszáj), akkor az első tengely áthaladása után célszerű megállni, és hátsó tengely kerekeihez igazítani a rácsokat. Előfordulhat ugyanis, hogy az első tengely kerekei az áthaladás során elmozdítják, elrúgják a homokrácsokat, így a hátsó kerekek számára már nem lesznek jó helyen.

5. Ha nincs szükség nagy lendületre, akkor lassan, óvatosan haladjunk át a rácsokon! Így lehetőség van időben korrigálni és kisebb a rácsról való "lepottyanás" esélye. Az sem mellékes szempont, hogy a nagy tempó nagyobb lehajlást is eredményez, ami extrém esetben töréshez vezethet.

6. Ügyeljünk arra, hogy a rács a két végén teljes felületén felfeküdjön a talajra! Ez két okból is fontos: először is azért, mert ha pl. kő, bucka stb. miatt csak kis felületen érintkezik a talajjal, akkor azon a felületen kapja a rács a teljes terhelést, ez pedig a waffle sérüléséhez vezethet. Másodszor pedig a kis felületen felfekvő rács nem lesz stabil, könnyen tud billegni, ami veszélyessé teszi a használatát.

7. Mielőtt a rácsokra hajtanánk, győződjünk meg arról, hogy stabilan állnak/fekszenek a helyükön! Próbáljuk megmozgati: ha könnyen tudjuk előre-hátra vagy oldalra mozdítani a rácsokat, akkor az autó kerekei is meg tudják majd ezt tenni, az elmozduló waffle pedig veszélyes. Elég hatékony teszt, ha párat ugrálunk a rácson (vagy a rácsra merőleg irányban megrugdossuk picit) - ha nem érzünk jelentős elmozdulást, akkor valószínűleg nem lesz baj az áthaladás során sem.

8. Legyünk kreatívak! A különböző akadályokat különböző rácselrendezéssel lehet megoldani. Akár két rácsot is egymásra lehet rakni (néhány példa a lenti ábrákon is látható), illetve előfordul olyan helyzet, amikor minden rácsra az egyik oldalon van szükség. Aki teheti 2 pár rácsot szerezzen be, mivel így sokkal több féle terepakadály válik leküzdhetővé.

9. Elpakolás után célszerű a koszt (sár, por, homok, hó) leverni a waffle board-ról. Ehhez elég párszor a földhöz csapni  a rácsot, a kosz nagyobb része kihullik, a maradékot pedig otthon (pl. slaggal) lehet eltávolítani. A sár és agyag esetében ez hatványozottan igaz, sokkal könnyebben lejön, ha már száraz, ráadásul a rácsot sem kell félteni, nem rozsdásodik, nem árt neki a víz és a sár.

Példák a felhasználásra:

- Átkelés, áthidalás

Ilyenkor arra célszerű ügyelni, hogy a rács mindkét végén stabilan felfeküdjön. Ha képlékeny az árok szélén a talaj, óvatosan járjunk el, nehogy a terhelés hatására leszakadjon a partfal a támasztási pont alatt.

- Átkelés, áthidalás két pár ráccsal
Ha nagyobb az árok a waffle board hosszánál, két pár segítségével még mindig megoldható az átkelés. Ügyeljünk arra, hogy stabilan egymásnak legyen támasztva a két rács, nehogy a terhelés hatására a felső rács elcsússzon. Arra is célszerű figyelni, hogy a két rács által bezárt szög ne legyen túl nagy, különben fennakad a kocsi orra a második rácson.

- Partfalra, meredek emelkedőre való felmászás
Ebben az esetben is arra kell figyelni, hogy a rács és a felszín által bezárt szög ne legyen nagyobb az autó első terepszögénél, különben leér a kocsi orra mászás közben. Fontos az is, hogy stabilan álljanak a rácsok, különben felhajtás közben a kerekek el tudják maguktól lökni őket.

- Bucka, domb leküzdése 2 pár ráccsal
A kis kiterjedésű, de meredek buckák akár 2 pár rácsot is igényelhetnek, ezért az ilyeneken való átkelés előtt ne csak azt próbáljuk megsaccolni, hogy felfelé hogyan fog haladni az autó, hanem azt is, hogy le tud-e jönni biztonságban a másik oldalon. A nagyobb buckáknál elég 1 pár waffle is, mivel ott a hátsó tengely áthaladása után megállhatunk, és átrakhatjuk a kocsi elé a rácsokat.

- Mászás, ereszkedés 2 pár ráccsal
Ha túl meredek az emelkedő/lejtő, vagy esetleg kisebb árok található a tövében, akkor is jól jöhet a 2 pár rács. Ilyenkor az átkelésnél már ismertetett módon lehet a 2 rácsot egymásra helyezni, így csökkenthető a dőlésszög. Ilyenkor is fontos ügyelni arra, hogy stabilan álljanak a rácsok.

- Nyomvályú
A nyomvályú akkor jelent problémát, ha mélyebb, mint az autó szabad hasmagassága. Ilyenkor az autó legalacsonyabb pontja felül, és nem tudunk tovább haladni. A homokrács ilyenkor, illetve még a felülés előtt nyújthat segítséget. A nyomvályú legmélyebb pontja fölé fektetve csökkentjük annak mélységét - ne feledjük, a 38 mm vastag rácson haladva 38 mm-rel magasabb az autónk, mint rács nélkül. Előfordulhat, hogy még ez is kevés, de sokszor csak 1-2 centin múlik, így hasznos lehet. Ha már felhasalt az autó és szabadon elpörögnek a kerekei, akkor is jól jöhet a rács. Ilyenkor a "levegőben lógó" kerekek alá kell gyömöszölni a rácsokat. Jó esetben ezekben meg tudnak kapaszkodni, és le tudunk tolatni az akadályról.

- Nyomvályú 2 pár ráccsal
Természetesen 2 pár rács segítségével nagyobb eséllyel tudjuk elkerülni az autó felhasalását, hiszen hosszabb szakaszon tudjuk biztosítani a +38 mm extra magasságot.

- Kidőlt fa
Elég bosszantó tud lenni, amikor több kilométert kell kerülni csupán azért, mert egy nagyobb fa az útra dőlt. Ha nincs kéznél láncfűrész, illetve méreténél, súlyánál fogva csörlővel sem lehet megmozdítani, akkor jó szolgálatot tehet 2 pár waffle. Az elv a buckán való átkeléshez hasonló, azonban van pár specialitása a famászásnak. A legfontosabb az, hogy a fáról könnyen lecsúszik a waffle board (ezt a videót párszor már linkeltem, jól látható rajta a lényeg), illetve alaposan célszerű mérlegelni, hogy nem fog-e leérni a kocsi alja mászás közben. A rács elmozdulását több módon is meg lehet akadályozni, egyik praktikus ötlet, ha mindig van nálunk pár nagyobb szög, amit ilyenkor a rács közé, a fába verünk - ezek megfogják a rácsot, használat után pedig simán kihúzhatók fogóval (élő fával ilyet ne tegyünk!).

- Sár, hó, homok, képlékeny talaj

Ezekről a szituációkról nem készült ábra, de nincs is szükség nagy fantáziára: a rácsot, mint tapadást biztosító kapaszkodó-felületet használjuk az elekadt autó kimentésére. Az elv ugyanaz, mint amit a gyeprács kapcsán már leírtam (illetve videón is bemutattam), annyi különbséggel, hogy a waffle sokkal strapabíróbb, tehát nem törik.

Az itt bemutatott megoldásokon kívül még rengeteg másik módszer és off-road alkalmazási terület is létezik, ahol a homokrácsot hasznosítani lehet. Mindig az adott helyzet dönti el, hogy hogyan érdemes nekiállni a probléma megoldásának - legyünk kreatívak! A waffle használata esetén azonban nem hátrány, ha van más önmentő felszerelésünk is (elsősorban csörlő és emelő), hogy ha rosszul sülne el a rácson való átkelés, akkor legyen nálunk megfelelő eszköz, amivel a szorult helyzetből ki tudjuk menteni a kocsinkat.

Néhány saját videó a rács teszteléséről és első éles bevetéséről:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése