2011. július 9., szombat

A gumikról

Ha az ember elkezd letérni az aszfaltról, előbb-utóbb szembesül azzal a ténnyel, hogy az autó mindösszes pár négyzetcenti felületen érintkezik a talajjal - igen, a gumikról van szó. Ez azért fontos felfedezés, mert a terepjárás egyik legfontosabb tényezője a tapadás. Ez biztosítja a haladást és a megállást. Az erdőn-mezőn változatos talajjal lesz dolgunk, máshogy viselkednek a gumik a köves terepen, megint máshogy a sárban, homokban, hóban vagy patakmederben. A komoly terepezők közül sokan azt mondják, hogy mielőtt az ember ész nélkül kezd mindenféle kiegészítőt vásárolni (csörlő, diffizár stb), szerezzen be rendes terepgumikat, mert meglepő a különbség!

Balettcipőben nem szoktak túrázni, ahogy bakancsban sem lehet igazán balettozni - jól látszik tehát, hogy a gumiválasztás során kompromisszumot kell kötni. Az a gumi, ami jó aszfaltra, nem annyira hatékony terepen, ami pedig a sárban érzi jól magát, rosszul teljesít aszfalton. Ez egy direkt erdőbe szánt terepjáró esetén nem annyira nagy probléma, hiszen azt a pár kilométer aszfaltot - amit az erdőig kell megtenni - ki lehet bírni, de egy napi városi használatra is szánt gépnél már mérlegelni kell, miből lesz több, aszfaltból vagy dzsuvából.

Hogy miért kell ezzel foglalkozni? Mert a különbség jelentős. Az utcai és a terepre való gumi nem csak a mintázatban tér el, de sokszor a gumikeverék is más, hiszen más céllal készülnek. Az utcai gumi kicsi mintázata gyorsan feltöltődik sárral, és onnét kezdve gyengén tapad, míg a terepgumi nagyobb, harapósabb mintázatára ez kevésbé jellemző, illetve ez utóbbi könnyebben kiszórja magából a felmarkolt anyagot (öntisztulás). Cserébe a terepgumi kevésbé jól tapad aszfalton, gyengébb az oldaltartás, bizonytalanabb vele a kanyarodás és hajlamosabb a csúszkálásra vizes burkolaton. Ráadásul gyorsabban kopik és hangosabb is.

A méltán népszerű BFGoodrich Mud-Terrain - lételeme a sár
Akinek tehát csak arra kell az összkerékhajtás, hogy téli havazásban is haza tudjon menni a meredekebb utcába, annak felesleges a terepgumi, aki viszont sűrűn téved erdőbe a kocsival, az előbb-utóbb úgyis eljut a felismerésig, miszerint az utcai gumik alkalmatlanok a komolyabb terepjárásra. Létezik persze köztes megoldás, ahogy a négyévszakos gumik is kompromisszumot jelentenek a téli és a nyári gumi között. Ezeket szokás All Terrain (AT) gumiknak hívni, melyek az utcainál jobb paraméterekkel bírnak terepen, de aszfalton is viszonylag jól használhatóak maradnak. Nyilván kevésbé használhatók a sárban a terepgumikhoz képest, és aszfalton sem annyira jók, mint az utcai gumik, de mindkét felhasználási területre alkalmasak, így aki csak ritkán jár az erdőbe, esetleg napi városi használatban van a kocsi, annak jó választás lehet.
Pirelli Scorpion ATR - a gyártó szerint off-roadra is használható, de azért inkább aszfaltra való
A terepgumik között is óriási különbségek vannak, az eltérő mintázatok különböző terepviszonyokhoz vannak igazítva, így előfordulhat, hogy az egyik típus sárban frankó, de homokban ügyetlen, míg egy másik konstrukció pont a sárban nem hozza az elvárt szintet. A gyári gumik mellett újrahasznosított, futózott gumik is kaphatók, melyek általában olcsóbbak, és sokszor a minőségük sem rossz. Fontos azonban tudni, hogy a futózott gumik egy része nem használható közúti közlekedésre! Ezt sajnos néha a rendőrök is tudják, így közúti ellenőrzés során csúnya bukta lehet belőle.
Egy klasszikus pápai gumi - "fenyőmintás" néven is ismert a terepjárósok körében
Hazánk legismertebb futózó üzeme Pápán található, a Papp Gumi elég régóta gyárt terepgumikat vegyes használatra, hardcore off-roadra és különféle versenycélokra is, a 12"-os kistraktor gumitól a 16"-os terepjáró abroncsig. Népszerűségük az alacsony árnak köszönhető, bár az utóbbi időben egyre több spanyol, olasz futózott holmi is elérhető a piacon, melyek sokak szerint jobb minőségűek és tartósabbak a pápai gumiknál. Ezen a téren az egyik legismertebb hazai díler a Ficsór Autóház, de említést érdemel a Sinaopt Kft. is, akik az ismert japán, koreai és európai márkákon kívül orosz és kínai gumikat is forgalmaznak. Nagy a választék az olcsogumibolt.hu-n is.

Voltyre VLI-5 - Orosz terepjárókról ismerős lehet a látvány

Tipp:
Ha nagyon kicsi a költségvetés, esetleg az alapvetően városi felhasználás miatt nem éri meg terepgumit vásárolni, akkor érdemes durva mintázatú téligumit használni, ez városban is elfogadható kompromisszum, és terepen is jobban teljesít, mint egy sima nyárigumi. Persze ne számítsunk nagy csodára, a mai téligumik mintázata is erősen aszfaltra van optimalizálva, valamint nyáron kenődnek, emiatt gyorsan kopnak és az irányíthatóságuk sem annyira jó, mint pl. ősszel. Szó lehet még a durvább mintázatú, kisteherautókra való gumikról is, ezek ára azonban általában magasabb, mint a személygépkocsira való téligumié, valamint nehezebb használtan jó állapotút kifogni, hiszen a fuvarozók általában teljesen slickre koptatják őket. Viszont terepgumit is kapni használtan, a különböző off-road fórumokat érdemes böngészni a megfelelő méretet és típus kutatva.
Másik irányból is megközelíthető a kérdés: a haladás biztosítása helyett az önmentésre is lehet fókuszálni, vagyis megfelelő felszereléssel (csörlő, homokvas stb) durvább terepen is el lehet boldogulni, igaz ez mindig lassabb, mint az önerőből történő haladás. Ez abban az esetben előnyös, ha alapvetően városi környezetben fut a legtöbbet az autó, terepre csak ritkán merészkedünk vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése